• M51

  • 2015. május 28.
  • M51
    Canes Venatici
    Látszó méret:11.2x6.9 ívperc
    Távolság:27 millió fényév
    Optika:300/1200 Orion optics asztrográf
    Kamera:StarLight Xpress SX-814 mono CCD
    Szűrők:Baader LRGB
    Expóidő:4,75 óra
    Egyéb eszközök:Fornax100, StarLight Lodestar X2, ASA 0,73x korrektor, Atik EFW-2
    Készült:2015-05-28
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • Ezen az éjszakán két másik kiszemelt objektum körül képtelen voltam vezetőcsillagot találni, még az OAG elforgatásával sem. így hát eszembe jutott, hogy idén is ‘rávillantok’ erre a gyönyörű galaxispárosra, legalább összevetem azzal az eredménnyel, amit még tavaly a ‘trinoklival’ fotóztam mono DSLR kamerákkal. Kissé mélyebbre sikerült exponálni a külső haló tanulsága szerint, bár a Hold fénye már eléggé zavaró volt. Igazából nem is vártam, hogy a halót meg lehet pillantani a fotókon, örülök hogy így is elég mélyre sikerült exponálni és kidolgozni. Eddigi M51 képeimnél eddigiekben kis mértékben ugyan, de kellett a nagyon fényes magot HDR-el elnyomni, pusztán esztétika miatt. Ezen a képen a HDR helyett inkább nagyobb képekben gondoltam megmutatni a kölcsönható galaxisok magjainak környezetét. Az alapanyagok: L: 14x900s RGB: 5-5x300s
    Az M51-nek érdekes becenevei is léteznek: Lord Rosse ködje, Kérdőjel.

Vissza