Abell 2218

Soha eszembe nem jutott volna, hogy gravitációs lencsézett galaxisokat fotózzak. A sokak által ismert Hubble űrtávcső képet én is csodáltam, de mindig is aprónak éreztem ezeket az íveket ahhoz, hogy saját távcsővel megpróbáljam fotózni. Nem mellékesen a városi egem, és ezen lencsézett galaxisok fényessége - jobban mondva halványsága - is túl extrémnek hatott. Az alap ötletet - hogy mégis távcsövet fordítsak felé - Gulyás Krisztián adta, elküldött egy Szitkay Gáborral némileg közös projektjük során készült képet. Ezen a képen láthattam elérhető felbontás mellett, hogy igenis van létjogosultsága amatőr eszközökkel is a lencsézett galaxisok nyomába eredni. Krisztián levele még 2016. november közepén érkezett. Megnézve a koordinátákat láttam, hogy ez nagyjából áprilisi téma lesz. Végül is májusban sikerült felhőmentes égen fotózni az anyagot, pár nappal az újhold után.  Sejtettem, hogy nyersképen nem fogok látni egyetlen nyomot sem, jó előérzet volt. Első éjszaka 7-7db RGB kép, és 17db jól sikerült Luminance kép készült. Egyértelmű, hogy már majdnem teljesen nyitott szemmel alvó állapotban, de még akkor hajnalban összeraktam gyorsan a képeket, még korrekciós képek nélkül. Ott már meg is volt a heuréka, láttam a fényesebb lencsézett galaxisok halvány nyomait.

Nem szokásom túl sok expóidőt elhasználni egy-egy objektumra, de ez annyira érdekelt, hogy másnap sokszor lestem napközben, vajon leromlik e a következő tiszta éjszaka esélye. Szerencsére nem így lett, érkezett a második éjszaka is. Nem szeretem a körülményekkel kapcsolatos önostorozásokat, de meg kell jegyezzem, hogy éppen ennél a számomra kedves témánál kaptam hideget meleget a technikától, és az égtől is. A fókuszert - melyet ügyesen cseréltem éppen ezen téma előtt - ekkor kellett úgymond leminősítenem, az automata üzem eléggé jelentőset tévedett, kézzel kellett korrigálgatni, nem egzakt, hanem változó értékeket a Maxim által ideálisnak számított pozíciókon. Az ég minősége sem volt a legjobb, fátylas, vacakabb égen kellett pont ezt az észlelést megcsinálnom, éppen annál az objektumnál, ahol minden századnyi határmagnitudó fontos, élességről nem is beszélve. A második éjszakára voltak inkább reményeim, technikai problémákat oldottam meg. Sajnos a második éjszaka még rosszabb eget hozott, nagyon sajnáltam. No de sirámokból elég is ennyi, sok is. Nem szokásom az sem, hogy kellően, vagy mondhatjuk úgy is, hasznosan sok RGB anyagot gyűjtsek adott témákhoz. Nos, itt az is lett bőven, második éjszaka is RGB szűrőkkel kezdődött az észlelés. Nem akartam a lencsézett galaxisok helyén a szürke hátteret lesni, a szokásos képeimnél mélyebb színi felbontást akartam.

Hagyjuk is a fotótechnikát, sokkal izgalmasabb az, ami ennek a gravitációs lencsézésnek a hátterében lehet. A gravitációs lencse a nagy tömegű objektumok által okozott térelhajlás. Ezen lencsék hatására az azokban vagy azok mellett egyébként egyenes vonalban haladó fény iránya is módosul. Ha adott helyen és távolságban van egy ilyen kozmikus lencse, és a rendszer fókuszpontjában vagyunk valahol, egy gigantikus lencsén keresztül látjuk az amögött rejtőző objektumokat. A lencse tőlünk mért távolsága, és a lencsézett objektumok távolsága 5-10-szeres tartományba esik. Hatalmas égi nagyítón át nézhetünk a lencse mögé.

Akit mélyebben érdekel a különféle gravitációs lencsézések mérete, ezek mérésekhez használhatósága, az egész lencsézés működése, rengeteg leírást és magyarázatot talál weben, jellemzően inkább idegen nyelven. Az erős gravitációs lencsék számomra a legextrémebb jelenségek. Gravitációs mikrolencse hatást használnak szakcsillagászok például exobolygók tranzitjainak kimutatására.

Lehetett volna még a képen tuningolni, de így körülbelül az eredeti fényesség különbségek legalább megmaradnak. A Hubble képén vannak extrém távoli lencsézett galaxisok is, melyek távolsága eléri a 13 milliárd fényévet, mikor is az Univerzum még alig múlt el 750 millió éves. Ezen távoli galaxisok fényei már nem láthatóak vizuális tartományú fotón, vöröseltolódásuk már az infra tartományba esik.

A téma választáskor, a képek éjszakai készítésekor nyilvánvaló volt, hogy a nem olyan régen beüzemelt bolygatás funkcióm hasznos lesz majd a drizzle algoritmushoz. Biztosan meglepő, hogy a felvételek közötti bolygatást nem olyan régen - két képpel ezelőtt - sikerült csak megoldanom, de a rögzítő szoftveres oldalon volt mit rendbe tenni a stabil működéshez. A drizzle algoritmushoz megvolt tehát a kellő mennyiségű, bolygatott kép, szoftveres rejekciók után végül is elfogadható PSF értékű képet 6-szoros nagyításig kaptam. A szoftveres élesítés PSF alapú dekonvolúció, elmentem ezzel addig, míg nem jelennek meg artifaktok fényesebb részeken.

érdekes és izgalmas, afféle vérbeli hobbista amatőr fotós újra-felfedező munka volt mind a képek begyűjtése, mind a kidolgozás. Sok képem volt már, melyek készítésénél az éjszaka, majd a kidolgozásnál nagy kíváncsiság lengte körbe a műveletekre, de az Abell 2218 lencsénél ez végig a maximumon volt. Biztos vagyok benne, hogy sokáig ez lesz a kedvenc képem. Minősége talán nem lett valami extra, de ezek a kis ívek és foltok számomra nagy fogást jelentenek, gigantikus távolságból sikerült ezeket a fotonokat begyűjteni.