• AR 12706 - az aktív terület szétesik

  • 2018. május 1.
  • AR 12706
    Optika:150/1500 refraktor
    Kamera:ASI1600MM Cool
    Szűrők:Baader ERF, Lunt60PT, Daystar Quark
    Egyéb eszközök:Stabi2proto-FS2, Lunt LSPC-1, Televue 2x PowerMate
    Készült:2018-04-30 11:32 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • összevetve a tegnapi morfológiával, a filament mérete növekedett, a kisebb aktív területek pedig szinte H-alfában is eltűntek.

  • A kép, jobban mondva észlelés inkább csak kamera tesztnek indult. Megelégeltem, hogy az ASI kamerám newton gyűrűi miatt nem igazán tudok korrekt módon flat képkorrekciókkal sem sima képet csinálni, így hát a kamera szenzorüvegét eltávolítottam. Nagyon szép eredménye is lett, pont ahogyan vártam, a szenzor és a chip tokozatának üvege között nem lép már fel H-alfa vonalon interferencia.

  • A képek készítésekor, dél után nem sokkal a szokásos meleg hullámzás, eléggé csapnivaló nyugodtság volt. Nem igazán lepett meg, ismerős ez a jelenség már régről is. Első körben szinte fókuszálni sem tudtam, a legjobb fókusz pozíciója még mindig nagyon elmosott volt, mondjuk úgy, szokatlanul. Negyed óra várakozás után egy kis szél támadt fel, ekkor már elkezdhettem körbenézni a Napon.

  • Protuberanciák
    Optika:150/1500 refraktor
    Kamera:ASI1600MM Cool
    Szűrők:Baader ERF, Lunt60PT, Daystar Quark
    Egyéb eszközök:Stabi2proto-FS2, Lunt LSPC-1, Televue 2x PowerMate
    Készült:2018-04-30
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • A képet ajánlom teljes méretben nézni. Elég kicsi protuberanciák voltak, de kellő nagyítással, ás utólagos drizzle digitális nagyítással azért kezelhető méretűek lettek a nyersanyagok. Ne mondjam, az egyes videók között élőképeken volt, hogy nem láttam szálakat, csak kontúrokat. Ha már a légköri nyugodtság ilyen rossz, a szokásosnál nagyobb gain-el, próbáltam az expóidőt minél inkább lentebb tornázni.

  • GONG H-alfa Nap-kép
  • általában az aktuális történéseket Napon a GONG hálózat képein szoktam nézni. Ezt csak afféle szemléltetésként tenném ide, látszanak a protuberancia méretei, illetve az 2706 körüli filament Kicsit korábban készült ez a kép, bár a készítés időpontjában mentettem le, úgy tűnik nem frissült elég sűrűn a GONG észlelés. A protuberanciák alakja, melyeket előző képen mutattam, ugyan némelyeknél hasonlít a GONG képére, de a kettő között eltelt idő alatt egy aktív protuberancia képe azért már sokat változik.

  • Mai nap - május 1. - már nem fotóztam az aktív területet a korong szélén. éppen a GONG képein láttam, hogy nem különösebben volt úgymond magas ez a filament.

Vissza