• Quark H-alfa, Quark D-sodium, Baader Solar Continuum és K-line filteres képek

  • 2020. december 29.
  • A naptávcső most egy 80/560-as AstroProfessional ED, sajnos a 150-es refim éppen darabokban van, afféle téli karbantartás. De így utólag talán nem is bánom annyira, hogy nem azzal csináltam a képeket, ez a szett sokkal gyorsabban bevethető, nem is igazán készültem előre erre a délelőtti fotózásra. (a hegesztőpajzs a háttérben csak vicc, elvégre ha szűrőkről van szó, annak is van komoly teljesítménye, másra és máskor....)

  • Ma hajnalban 4 körül sikerült ébrednem, és látva hogy tiszta, csillagos az ég, rápillantottam sat24 műholdas infra felhőképre, majd meglepődés után az előrejelzésre, sanszos egy mai napos délelőtt. Éppen elég szürkeség volt már mostanában, végre eljött az ideje egy ilyen napnak is. Ilyenkor télen, pláne december végén több szempont miatt nehézkesebb az alacsonyan járó Nap fotózása, megfigyelése, alacsonyan jár a Nap, a légköri pára mossa a képet ugyanúgy, ahogy városi körülmények között a házakból feláramló meleg is. Nem utolsó sorban extrán kell figyelni a kihűlt eszközök ki-és elpakolásánál, a páraképződés jelentős a lencséken, főként az etalon szűrőknél okozhat akár visszaállíthatatlan gondokat is. Elhatároztam, hogy egy kis elő-tesztet csinálok a jövő éves naptávcső fejlesztés terveim igazolására, vagy elvetésére. A cél a különféle szűrők összevetése, melyeket külön-külön észlelésekhez már használtam, de egymás után így hasonló körülmények között még nem. 

  • A 150mm-es refraktoromat próbálom annak megfelelően felékszíteni a következő évekre, hogy egyes megfigyelési módok (közvetlen szűrős vagy Herschel-prizmás) közötti váltás minél gyorsabban megvalósulhasson. Ráfért a belső tükrök beállítása is, összehajtott fényútról van szó, a két tükröt év közben sikerült jól elpiszkálni, ez látszott is szétszerelés előtt. Jelentősége abban van, hogy ha az egyes szűrő etalonokra nem merőlegesen vezetjük a fényt, akkor a kívánt középhullámhossz csak a fényút egy adott részén fog pontos lenni, képi eredménye ennek pedig az, hogy csak egy részen lesznek részletek, más részeken felfénylés, vagy pl. H-alfa szűrőnél a kromoszféra más mélysége fog megjelenni. Ami szűrőim rendelkezésre állnak, a H-alfa feltét mellett egy Daystar Quark Sodium-D -re hangolt etalonos, beépített barlow lencsés feltét, illetve Herschel prizma utáni Baader Solar Continuum és K-vonal szűrők. Ezek közül a legérdekesebb számomra a Nátrium (Sodium) vonali 0.5 Angström alatti (0.05nm) áteresztési szélességű szűrő. Egyszer volt alkalmam használni, pont a most használt 80mm-es ED-vel, és finoman szólva nem hozta azt az eredményt, amit vártam volna tőle. Akkor nem volt alkalmam összevetni pl. a Nap felszínére nagyon jól bevált dupla sztekkelt Baader Solar Continuum szűrővel, melynek áteresztési szélessége 8nm (540nm-en). Ez sokszorosa a Quark Nátrium szűrőének, mégis érzésre akkor elmaradt ez a szűrő a sima 1.25-ös becsavarható szűrőtől. No de nézzük az eredményeket. 

  • Hasonló nagyítás mellett terveztem az összehasonlításokat, a 80mm-es ED bevethető alacsony integrálási idővel Solar Continuum szűrő-prizma párossal, így adott volt a képméret, a becsavarható zöld szűrőt 5x Powermate-el használtam. A Quark Nátrium szűrője is beépített 4x barlow lencsével szerelt, ez hasonló nagyítás. A sorból kissé kilóg a Daystar Quark H-alfa szűrője, ezt tudjuk, hogy a kromoszféra megfigyelésére való, de ki nem lehetne hagyni, főként ha már napfolton megy a teszt, a kromoszféra mindig érdekes morfológiát hoz a napfoltok körül. 

    A képeken jobb oldalon az AR12795, jobb oldalon a nagyobb, AR12794 napfolt és aktív terület látható. 

  • Napfoltok 1.25-ös Solar Continuum szűrővel
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI174MM
    Szűrők:Lacerta Herschel prizma, Baader Solar Continuum
    Expóidő:0.116ms
    Egyéb eszközök:Skywatcher EQ-3 goto
    Készült:2020-12-229 09:02 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • A végeredmény az elkészült 6700 kocka közül a legjobb 60 leválogatásából és összeadásából készült. Már élőképen is látszott a folyamatos hullámzás, a légköri rossz seeing, az alacsony Nap-magasság miatt. Fókuszálás is nehezebb így, a szokásos penge-élességet vártam a fókuszer gomb tekergetése közben, de sebaj, ez ilyen, összevetésre teljesen jó lesz. 

  • Másik kamerával, ugyanazzal a szűrőrendszerrel
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI178MM
    Szűrők:Baader Solar Continuum, Lacerta Herschel prizma
    Expóidő:0.233ms
    Egyéb eszközök:Skywatcher EQ-3 goto
    Készült:2020-12-28 09:06 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • Ennek a kamerának (178MM) kisebb a szenzora, így a 12795 aktív terület nem is fért a látómezőbe teljesen. A pixelmérete 2.4 mikron szemben az előző képnél használt 174MM 5.86 mikronos szenzoréval, látszik is az expóidőnél a kétszeres különbség, hasonló fényes alapanyag videó eléréséhez. Emellett viszont tény, hogy ez a 178-as kamera további felbontást, több részletet ad még az 5x nyújtás mellett is. 

  • Nem kell sokat szerelni a két 1.25-ös szűrő váltásnál, a Herschel prizma után kell csak áttekerni a másik szűrőt. Következett a zöldszűrő után a K-vonali kék-rózsaszín tartomány. Ez is dupla sztekkelt szűrő (két üveg, megfelelő szögben döntve), 8nm-es áteresztéssel, 394nm-es középhullámhosszal. Ez a látható spektrum bal oldala, feladja a leckét jobban, a kamerák itt csökkent érzékenységűek, általában a lencsés távcsövek sincsenek már erre optimalizálva. 

  • 1.25-ös Baader K-line szűrővel
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI174MM
    Szűrők:Baader K-line szűrő, Lacerta Herschel prizma
    Expóidő:0.716ms
    Egyéb eszközök:SkyWatcher EQ-3 goto
    Készült:2020-12-29 09:12 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • A Kálcium vonalon látszódnak leginkább fotografikusan a fáklyamezők (fényesebb területek, morfológiák), aktív területek. Mindez még a fotoszférában. Most is azt tapasztaltam a zöld vonallal összevetve, hogy ez a szűrő nagyfelbontású képekhez nem alkalmas. Ennek oka valószínűleg elsősorban az UV felső tartományára nem optimaliált lencse, mely nem képes jó minőségben leképezni ezt a tartományt. Az expóidő a kamera itt rosszabb spektrális érzékenysége okán a vizuális spektrum zöldben készült képekhez képest sokszorosan hosszabb. Ezt a szűrőt leginkább teljes Napkorong felvételekhez érdemes tehát használni, a nagyobb nagyításokat lehet ugyan erőltetni, de biztosan nem átlagos lencse szükséges hozzá, itt lehet optimálisabb egy tisztán tükrös rendszer. Ennek tesztjére most nem voltam eszközökkel felkészülve, de fogok készíteni összevetést később erre is (úgy gondolom a tükrös távcső fog győztesen kikerülni)

  • A klasszikus tokozott szűrők után következett az ún. etalon szűrő-okkulárokra szerelés. Alapvetően a Quark Nátrium szűrőjére voltam kíváncsi a vizuális sima üvegszűrőkkel szemben, ezzel kezdődött a sor. Nem mennék bele részletesen, de meg kell jegyezni, ezekkel a Fabry-Perot etalonokkal az interferencia elvén működő etalon szűrőkkel lényegesen keskenyebb áteresztési sávot lehet elérni. A minél kisebb áteresztési sáv Nap észlelésnél például az egyes emissziós vonalakon keletkező sugárzás minél részletesebb észlelését teszi lehetővé, így lehet például egy igen keskeny áteresztésű H-alfa vonali szűrővel a fotoszféra feletti kromoszférát is megpillantani. 

  • Daystar Quark Sodium D szűrővel
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI174MM
    Szűrők:Daystar Quark Sodium D-line
    Expóidő:5.157ms
    Egyéb eszközök:SkyWatcher EQ-3 goto
    Készült:2020-12-29 09:39 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • Ennél a Quark szűrőnél is van középhullámhossz hangolásra szolgáló állítási lehetőség, de nem sokat szórakoztam vele, úgy gondolom ez itt nem annyira kritikus és meghatározó, mint egy H-alfa etalon esetén. De majd ezzel kapcsolatban is tervezek egy tesztet végigvinni később, elég sok idő végigtekerni a kapcsolót a különféle állásokban, köztes időkben a belső fűtésre várni. 

  • Quark Sodium D szűrő kisebb pixelméretű kamerával
    Kamera:ASI178MM
    Expóidő:8.905ms
  • Egy úttal kamera összevetést is csináltam, látható fentebbi sorozatokból is. Az ASI 178 MM kamera itt a newton-gyűrűk miatt abszolút rosszul vizsgázott, még defókuszos flat képes korrekcióval sem tudtam eltűntetni a gyűrűket. Az expóidő ismét a nagyságrendben kétszerese a 174MM, nagyobb pixelméretű kamerával összevetve. 

  • Quark Sodium D szűrőn ASI174 és ASI178 kamerák - részletek teszt
  • Nos, itt már bukott a 178 kamera, nemcsak a newton-gyűrűk, de a részletek frontján is. Fontos dolog itt a kidolgozás kérdése. Ezeket a képeket is, mint ahogy más Nap-fotókat, az úgymond artifakt mentességig szoktam csak élesíteni. Nem használok wavelet transzformokat sem. A két nyersanyag is úgy került feldoglozásra, hogy bár kissé eltérő paraméterekkel (amit a képre lehet tenni, mindig változik), de ugyanazon lépésekkel kerültek kidolgozásra. Míg hasonlóan hosszú fokusztávolságon kontinuumban a 178 kamera a kisebb pixelméretekkel hozott a konyhára részletekben (0.2ms expóidőkkel), addig itt már ellentétes a helyzet. Valószínűleg két hatás miatt lehet ez, 8ms az expóidő 178 kameránál szemben a 174-nél beállított 5ms-el, másrészt lehet az is, hogy pusztán a légkör volt abban az egy percben rosszabb valamennyivel, amikor a 178-as kamerával készült anyag került rögzítésre. H-alfa szűrőkkel korábbi tapasztalataim szerint igenis van lényegi különbség akár ilyen expóidő növekményenél is, ugyanakkor azt is tapasztaltam már, hogy két perccel később rögzített videó valamivel jobb végeredményt adott. Minden esetre ehhez a szűrőhöz - és majd pláne hosszabb fókuszon - biztosan a 174-es kamera a nagyobb pixeleivel a jó választás. 

  • Persze ha már egy távcső a Nap felé néz, ki sem lehetett volna hagyni a végére a H-alfa képeket. Itt csak önállóan használtam a Daystar Quark szűrőt, semmi dupla sztekkelés, az a szett nem aplikálható fel egyszerűen erre a 80-as távcsőre. Fény is kell a kellően gyors expóidőkhöz, így az marad a 150-es refim kiváltsága. Nem is lettek a H-alfa képek annyira mélyek, a Daystar szűrője körülbelül 1 Angström áteresztésű önmagában. 

  • Aktív régiók, felszíni morfológia
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI178MM
    Szűrők:Daystar Quark H-alpha
    Expóidő:0.75ms
    Egyéb eszközök:SkyWatcher EQ-3 goto, Televue Powermate 2x
    Készült:2020-12-29 10:10 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • 2x barlow-t használva a fényerő az etalon előtt f/14, ettől még merőlegesebb beeső fénykúp lenne az ideális, de már így is jól teljesített az etalon. Az ASI 178 kamera ezen a középhullámhosszon és fényerőn abszolút minimális mértékben newton-gyűrűkkel terhelt, ezeket még flat korrekcióval tökéletesen le lehet vonni sztekkelés előtt. 

  • Daystar Quark ASI174MM átalakított kamerával
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI174MM
    Szűrők:Daystar Quark H-alfa
    Expóidő:2.422ms
    Egyéb eszközök:SkyWatcher EQ-3 goto, Televue Powermate 2x
    Készült:2020-12-29 09:52 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • Ez egy másik 174-es kamerám, ez már a 150-es refraktorhoz, a dupla sztekkelt H-alfa feltéthez van alakítva, a szenzor üvegét is leszedtem, hogy ne jelentkezzen a newton-gyűrű jelenség. 174-es kamerával is hasonló az eredmény ugyanazon méret és vágás mellett. A képen látszik pár artifakt, ehhez a videóhoz elfelejtettem flat képeket készíteni... 

  • Daystar Quark 4x barlow-val
    Optika:80/560 AstroProfessional ED
    Kamera:ASI178MM
    Expóidő:2.864ms
    Egyéb eszközök:SkyWatcher EQ-5 goto, Televue Powermate 4x
    Készült:2020-12-29 10:24 UT
    Helyszín:Kiskunfélegyháza
  • Duplájára emelve a fókuszt, f/28-as fényerővel a Quark H-alfa szűrőre eső fénnyel. Utólag már látom, kár volt a 178-as kamerát fent hagyni, de az észlelés vége a vonuló felhők miatt már sietős volt. Jól jöt volna a 174-es kamera a nagyobb pixeleivel. Minden esetre így a 80mm-es apertúrából is egészen jó eredményt lehet kihozni 2400mm-en. 

  • Nagyon élveztem a készítés és a kidolgozás folyamatait is. Valószínűleg már csak azért is, mert augusztus óta nem volt alkalmam Napot fotózni. Az alap megállapításom lett a sokféle képet nézegetve, eddig úgy gondoltam - igaz csak egy próbányi alkalmam volt - hogy ez a Nátrium vonali Daystar keskenysáv szűrő nem is olyan igazán jó, fotoszféráról leginkább Herschel prizmával és a dupla sztekkelt Baader 1125-ös foglalatú sima szűrővel eredményes fényképet készíteni. Ez azért most mégis megdőlt, helyet kell ennek a szűrőnek is csinálnom a 150mm-es naptávcsövön. Igaz ott már a 4x nyújtás eléggé extrém, 6500mm körüli eredő fókuszt fog jelenteni, de msotmár látom legalább, hogy Fabry-Perot etalonként elég sok fény fog maradni, elérhető egy elég rövid integrálási idő. Csak remélni merem, hogy nem fog a 174-es, még meglévő szenzorüveges kamerával jelentkezni azon fényerőn a kiirthatatlan newton-gyűrű jelenség, mert még a végén azt a másik kamerát is szét kell alakítanom. 

  • Mai képek spektrumban, és a használt szűrők
  • A képen egy montázsba gyűjtöttem a fenti fotókból illesztett képeket, az egyes képekhez használt szűrőket, mindez a Nap spektrumán jelölve, melyik szűrő mely sávban áteresztő. 

Vissza